A fákon az elmúlás szendereg,
fagyos csillag fénye
megváltással hiteget.
Puha léptekkel közeleg
s barmok jászolánál,
testet ölt a Szeretet.

Napkeletről csillag érkezett,
hirdetve a legszebb ünnepet.
Békét hoz a fagyott Földre,
megbocsátást bűneinkre.
Szárnyat bont a szeretet
s elterül a föld felett.

A Fényfia eljön
szép Pannóniába,
szeretetét hozza
Nagy-Magyarországra. 

Táltosok jóslata 
mutatja a jelet, 
kisded jászolához 
csillagösvény vezet. 

Megváltónk, Jézusunk 
színed előtt állunk, 
töröld el bűneink, 
mentsd meg az országunk! 

Mi vétkünk, mi vétkünk, 
mi igen nagy vétkünk, 
bocsásd meg, s tedd eggyé 
árva magyar népünk! 

Fény Atya, Fény Fia, 
Fény Szüze, szent Hármas, 
szívünknek a remény, 
lelkünknek a támasz. 

Megváltónk, Jézusunk 
trónod előtt állunk, 
töröld el bűneink, 
emeld fel országunk! 

Mi vétkünk, mi vétkünk, 
mi nagyon nagy vétkünk, 
bocsásd meg, s tedd naggyá 
újra magyar népünk!

Égő csillagokkal

Angyalok kelnek

Fénylő ezüstszárnnyal,

Hófehér ruhában

Közénk sietnek.

Minden ember szívét

Érintve kopognak,

Fásult napokba,

S unott éltekbe is

Reménysugárt lopnak.

Titkot súgnak,

Melyet csak sejtesz.

Mély titkot; miért

Kell megnyitnod

Tudatodban alvó,

Vagy szunnyadó lelked.

Hinni másmilyen létet; e világra küldött,

Embertestet öltött Megváltó Szépséget!

Pedig oly egyszerű

Az éji ég szózata!

Szeretetért sír;

Csak szeretni akar.

Ezt hirdeti, kívánja,

S Tőled is csak ezt várja:

Kisded hozta érzéseket,

Igetisztaságú létet.

Hőn óhajtott békességet

Felajánlja, Néked adja!

Érintsen meg édes hangja!

Szíved nyissa meg dallama,

Hisz Szeretetről zenél

A Mindenség szava!

Új fagyok jönnek,
kihűlnek a lelkek,
fojtogatnak fekete fellegek,
a világ színe elveszett,
fojtogató szürke lett,
fogynak az év napjai,
fogynak éltünk évei,
nincsenek már ünnepek,
csak sötét, fagyos reggelek.

A barátok elmennek,
a családok szétesnek,
nemzetekből népek lesznek,
nincs dallam a versben,
nincs hang az énekben,
a templom már csak épület,
nem lakik benne Isten,
nincsenek már ünnepek,
csak sötét, fagyos reggelek.

Ami maradt: cifraság,
plázák neon fénye,
ajándék szeretetre éhez.
Makacsul remél a lélek ünnepet,
de nincs ünnep, csak szenvedés,
hajtás, rohanás, költés.
Az egykori szép, elveszett:
nincsenek már ünnepek,
csak sötét, fagyos reggelek.

Csonttá fagyott a természet,
meztelen a lélek,
kiüresül teljesen.
Csak vágy tisztul benne,
pislákol és megremeg:
jöjjön, aki betölti,
legyen, aki szereti,
legyenek már ünnepek,
ne csak fagyos reggelek.

Túl reklámok harsogásán,
túl a plázák csillogásán,
túl üresült lelkeken,
tarkállik a szürkeség,
gyertya fénye lobban,
dúdol már a lélek,
s ismeretlen ösvényeken
közeleg az ünnep,
csikorgó, fagyos éjeken.

S ha már minden elveszett,
túl, mit az ember elvisel,
mikor már meghalt minden,
megjelenik Isten,
nem szól, hisz még gyermek,
csak halkan sír velem.
A Megtartó Király lesz neve,
mert lesznek még új ünnepek,
túl sok fagyos éjjelen.