Csillag csilingel, kristály szikrázik,
szán repül az éjszakában,
hópihe száll, minden ép most fázik,
műút ropog talpunk alatt,
szeretni, átölelni
vágyunk a halott világot,
fagyban, tűz-karácsonyt.

Gesztenye és tök sül, forr a bor, 
zsibongnak a gyerekek,
kulcsra zárt házakban hallgat a gond,
egyszer mindenki hazatér,
szeretni, átölelni
vágyunk a halott világot,
fagyban, tűz-karácsonyt.

Valamit adni akarunk annak, 
amit kapni szeretne az,
akit szívből szeretünk:
Lelkünk melegét, tüzet
fagyos didergő éjszakának,
hitet az elárvult karácsonyfának,
hogy újra jő egy gyermek,
aki örül a diónak, a gyertyalángnak,
aki újra írja a csillagokkal
a szív üzenetét:
Szeretni, átölelni
vágyunk a halott világot,
fagyban, tűz-karácsonyt,
a legszentebb álmot,
a családot.

Kihűlt falak közt reszket a szív, 
ha nem nyílik az ajtó,
ha senki se hív!
Ó Istenem,
egyetlen szívben se hagyd,
ne hagyd kialudni a duruzsoló tüzet!
Küldj mindenki mellé
egy szótlan angyalt,
aki a könnyeket letörli,
s átöleli a legszentebb álmot,
legalább karácsonykor
hozz szeretetet
és ments meg minden családot!

Ezüstfenyő cserépben,
egyetlen csillag az égen,
egyedül van, de mára pont elég.

Mindent átjáró fénye
maga a mindenség,
ma fogjuk meg egymás kezét.

Így kéne egész évben,
nem tudom, hogy máskor mért nem,
mért tőlem várod, amit tőled én?

Felkerül a dísz a fára,
különleges gyertya lángja ég,
a Szeretet Ünnepén.

Az élet van, akinek ma kezdődött el,
van, aki nehezen érte el,
van, akinek pont ma véget ért.

Kísérjen a szeretet fénye,
ne fáradjál az út végére,
jóért, rosszért, köszönet mindenért.

Amíg élnek a fák,
amíg látom a hegyeket,
addig úgy gondolok rád,
ahogy kacagnak a gyerekek;
tiszta szívvel, szeretettel, 
könnyes szemmel, őszintén.

Mert mindenhez szeretet kell,
ami erősebb, mint én.