Ezüstfenyő cserépben,
egyetlen csillag az égen,
egyedül van, de mára pont elég.

Mindent átjáró fénye
maga a mindenség,
ma fogjuk meg egymás kezét.

Így kéne egész évben,
nem tudom, hogy máskor mért nem,
mért tőlem várod, amit tőled én?

Felkerül a dísz a fára,
különleges gyertya lángja ég,
a Szeretet Ünnepén.

Az élet van, akinek ma kezdődött el,
van, aki nehezen érte el,
van, akinek pont ma véget ért.

Kísérjen a szeretet fénye,
ne fáradjál az út végére,
jóért, rosszért, köszönet mindenért.

Amíg élnek a fák,
amíg látom a hegyeket,
addig úgy gondolok rád,
ahogy kacagnak a gyerekek;
tiszta szívvel, szeretettel, 
könnyes szemmel, őszintén.

Mert mindenhez szeretet kell,
ami erősebb, mint én.

Jaj de szép a magyar fenyő,
Szebb a földön sehol sem nő.
Ágait most felénk tárja.
Magyar ember állj alája!

Ragyogjon fel büszke arcunk!
Kisjézuska felé tartsunk!
Gyalog menjünk és siessünk,
Ajándékunk tiszta lelkünk.

Terített asztallal várunk,
Szánj meg minket, szállj meg nálunk!
Ragyogj kedves karácsonyfánk!
Kiskarácsony, nagy Magyarország!