Paudits Zoltán: Adventi elmélkedés

Bármilyen gonosz és bűnnel mételyezett is ez a világ, és bármennyire is érezzük megfáradt vállunkon napjaink súlyos terhét, és szenvedjük el feljebbvalóinktól a megaláztatást, a kizsákmányolás embertelenségét, mégis örömmel kell fogadnunk azt a tényt, hogy az Isten által teremtett világ gyermekei vagyunk.

Ha sorra vesszük, mit is adott nekünk, magyaroknak az elmúlt esztendő, akkor talán méltán kérdőjelezhetnénk meg örömünk alapját, hiszen keserűen kell megállapítanunk, hogy a kezdeti reményteljes várakozásunkkal ellentétben még ma is ugyanazok az arcok néznek le ránk a miniszteri bársonyszékekről, ugyanazok a médiaszereplők és sajtóguruk adják a nép-hülyítő motivációkat, és ugyanazok döngölnek a padlóba bennünket, akik eddig is.

Röpködtek a csontig lerágott, unalomig ismételt paradoxonok, nemzetmegváltó, illuzórikus ígéretek a „formára-gyúrt” népmentő, önjelölt patrióták szájából, folytak a tüntetések, sztrájkok, sodortatta és hallatta magát az éterben a nemzeti szellem és faragta a történelem szépre álmodott szobrát a jobblétben bízó, ezerszer becsapott szegény magyar.

Szinte naponta hallhattuk politikusok, idényjellegű közszereplők szájából a kedves és megtisztelő szavakat, hogy csürhe és csőcselék vagyunk. Minden egyes ünnepünk alkalmával acélkordonok közé zártak bennünket, mint valami vérengző vadállatokat az állatkertben és, ha nem tetszett a pofánk, akkor embertelenül megvertek, vagy eltörték a karunkat, kilőtték a szemünket, jobb esetben egyszerűen csak rezerváltak az önkényuralmi hatalmat kiszolgáló fekete-maszkos, jelöletlen és névtelen kommandósok. Ránk ragasztották az antiszemita bélyeget és gyűlöletkeltés vádjával illettek, ha elégedetlenségünknek mertünk hangot adni és kértük az Alkotmányban foglalt jogaink tiszteletben tartását.

Akaratunk ellenére lenyomták a torkunkon a konvergencia-program zsíros és megemészthetetlen cafatját, megzabáltatták velünk a véghezvihetetlen abszurd és népirtó reformok sorozatát. Az eredmény? Már-már groteszkbe illő, rideg, könnyfakasztó általános deformáció. A szegény még szegényebb lett, a gazdag még gazdagabb.

Sáros kerekével halálra gázolta az ország lakosságát a „dübörgő gazdaság” robosztus és kíméletlen úthengere és a keresztény Magyarországra láthatatlan, gyilkos kezek ráterítették a liberalista platformok bűnökkel átitatott, kibogozhatatlan hálóját.

Gyorsan megszabadították a népet még attól a néhány állami tulajdonban lévő vállalattól is, ami országhódító-tervükben akadályt képezett, hogy Magyarország gyarmatosítása végre befejeződjék és kimondhassák a kéjurak öntelt, pöffeszkedő gőgjével: „Consummatum est!”, azaz „Elvégeztetett!”

Szavakkal már nem kifejezhető az a pofátlan és szemérmetlen aljasságáradat, amit ez a szabadelvű kormány tett a tisztességes állampolgárok millióival. De a „Consummatum est!” katartikus szavát az Isten Országáért hittel és becsülettel harcolók győzelmére mondja majd ki az Úr az Utolsó Ítélet napján, ott, ahol számot ad mindenki a cselekedeteiről és visszakapja végre valahára valódi, nemes, tiszta értékét és értelmét az igaz szó, a tett.

„Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk.” – mondja Pál apostol a Korintusiakhoz írt 2. levelében. (2 Kor. 4; 8-10). És ez valóban így van, hiszen olyan sok tragédiát megélt már ez az üldözött és meggyötört magyar nép, de a Teremtő Isten sohasem engedte elveszni szeretett gyermekeit, mindig segítő kezét nyújtotta a Benne bízóknak, a Hozzá fordulóknak.

„Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” (Róm. 12; 21) – halljuk a parancsot. Ez a mondat töltse be szívünket az adventi várakozás lélekemelő pillanataiban és adjon erőt a lelki, szellemi megújuláshoz, hogy tiszta és alázatos szívvel várjuk a Karácsonyt, Jézus Urunk eljövetelét és Benne Magyarország Feltámadásának törhetetlen reményét.